Délutáni csúcsforgalom. Három tűzoltóautó rohan veszettül sikoltozva, úton-járdán senki sem mozdul. Az egyik zebránál zöld a lámpa, de mindenki áll. Azaz, hogy nem egészen: egy tizenhét-nyolc éves lány komótosan elindul.

Zöldje van.

Nem siet.

Magabiztosan sétál.

Felemelt fejjel andalog.

A harmadik tűzoltó tapossa a féket, dudál, ahogy a csövön kifér.

A kislány közben átér, nagyjából ott, ahol én is állok, üvöltök, mint a sakál: „Remélem, maguknál ég a ház!”

Rám emeli a tekintetét. Belenéz szemembe. A száján magabiztos félmosoly. Mindeközben megy, még csak nem is lassít, nem vörösödik el, nem kapkod zavartan a hajához, pedig mindenki őt nézi. Határozott. Tudja, hogy megteheti. Ha pedig megteheti, megteszi. Továbbgázol öntudatosan. Felemelt fejjel. Félmosollyal.

Öreg vagyok. Öreg már végképp ehhez a világhoz.