Volt egyszer két óriás. Két olyan nagy óriás, amilyet ti el sem tudtok képzelni. De még a mesékben sem olvashattok két ilyen óriás óriást.

És ez a két óriás találkozott. (Már ez is csoda. Hogy élhetett egyszerre, tehát egy időben, tehát ugyanakkor két ilyen óriás óriás.) No, találkozván a két óriás óriás leült egy kerevetféleségre. Egymás mellé. Nevetett a két óriás, és dohányozott csak. Időnként megigazították a zakóikat (mindketten zakóban voltak ám), finom borokat kóstoltak, de lehet, hogy söröket, esetleg rácpácegresi pálinkát, ki tudja már. És csak nevettek és dohányoztak. És néha megölelték egymást. A két óriás óriás.

És az a két óriás elfért azon az egy (bizony ám, egyetlenegy!) kereveten.

Két ilyen óriás óriás.

És ezt talán még el is hihetnétek, de a legnagyobb csoda nem ez volt.

Hanem, hogy ez a két óriás itt járt közöttünk.

És megérinthettük a ruhájukat.

És – hiszitek, nem hiszitek! – beszélhettünk velük. Szóval. Mondatokkal. Kérdezhettünk tőlük. És ők válaszoltak nekünk. Beszélgettek velünk. Éppen úgy beszélgettek, mint ahogy az emberek szoktak egymással. Úgy beszélhettünk velük.

A két óriás óriással.

Mert – hisz tudjátok jól – a mesékben nincsen lehetetlen.

*A kép forrása: Lázár Ervin Emlékház Facebook-oldala.