Ami a gyerekek iskolai jövőjét illeti, a hír igaz: sötét és kilátástalannak tűnő évek várhatóak. A kívülálló világ egyszerűen képtelen vagy nem is akarja felfogni, hogy a negyvenplusz évesnél kezdődő (!!!) oktató- és tantestületek, az évtizedekkel visszavetett tanterv, a katasztrofális „tankönyvpiac” – és a bajokat még hosszan sorolhatnánk – milyen, évtizedekig helyrehozhatatlan katasztrófát jelent nemcsak a most iskolába járó, hanem az ezután oda belépő gyerekeknek – mindez a nemzeti felemelkedés jegyében.

Ez persze a legkevésbé sem jogosít fel egyetlen politikai tömörülést, folyamatosan a zavarosban halászó politikust sem, hogy a nagyon is valós, súlyos problémákat meglovagolva értelmetlen és aljas akciókat gründoljon pár ezred százaléknyi támogatás-alamizsna – egyébként tökéletesen téves – illúziójában. Nekik egy „kurvaerős kép” megér annyit, hogy teljesen hamis útra vigyék a vitát – nekik a lényeg a szavazat, oszt' jónapot.

Sajnos nemcsak a vitát, hanem a vitázókat is tökéletesen tévútra viszik ezek az akciók, és úgy fest, mintha az igazság az építkezési kordon valamelyik oldalán lenne keresendő, pedig a világon semmi köze hozzá – akár ellenzéki, akár kormánypárti szemüvegen keresztül keresik is azt. A könnygáz nem igazolja a tüntetők botrányos fellépését – a rendőrök elleni erőszak nem igazolja az oktatást sújtó botrányos intézkedéseket, illetve a megfelelő döntések hiányát.

Az igazságot kellene keresni és nem az igazságunkat – mert addig ott vagyunk, ahol a part szakad.