Én mondom, gyönyörű ez a világ.

Az Eurovíziós Dalfesztivál végén negyvenkét ország egy-egy erre delegált grémiuma pontozta a huszonhét fellépőt körkapcsolásos bejelentkezések során. A döntéseket mindenütt szakmai zsűrik hozták szakmai alapon, a bejelentett pontszámok kizárólag a zsűriben ülők zenei ízlésvilágát,  benyomását, élményét tükrözték.

Az izraeli produkciót például a németországi döntnökök a legmagasabb adható pontszámmal jutalmazták. Tény, hogy rajtuk kívül nem sok náció döntött így.

Egészen pontosan egy sem.

Ez persze nem bír semmilyen többletjelentéssel, az izraeli dalra negyvenkét országból senki másnak nem jutott eszébe maximális pontot adni, csak a németeknek – ez ennyi és nem több, kész.

Más.

Jó ideje tudni, hogy Obama lesz az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki – várhatóan – ellátogat Hiroshimába. Tegnap főtanácsadója világossá tette: az Egyesült Államoknak esze ágában sincsen ez alkalomból bocsánatot kérnie a negyvenötben ledobott két atombombáért, a kétszázezer civil áldozatért. A látogatást, magát, a legkevésbé sem kell mea culpaként értelmezni, ahogy Rice főasszony mondotta: a japán nép ezt különben sem kérte(!).

Az elnök egyszerűen odamegy és kész, pássz.

Gyönyörű, gyönyörű ez a világ. Megejtő, hogy az elmebaj milyen sokféle tud lenni.