Arra, hogy le lehet rohanni egy egész várost, el is lehet foglalni – de csak ideig-óráig.

Arra, hogy lehet igyekezni porig rombolni, eltörölni, kiirtani mindent, ami eladdig volt – de csak ideig-óráig.

Arra, hogy egy nagy múltú, kulturálisan páratlanul gazdag kisváros presztízsét, közösségi erejét, szellemi potenciálját gond nélkül maguk alá gyűrhetik személyes érdekeink, szűk baráti köreink mindenféle ambíciói – de csak ideig-óráig.

Arra, hogy lehet egy egész várost a saját birtokunknak tekinteni – de csak ideig-óráig.

Arra, hogy ki lehet egy egész várost zárni a döntési folyamatokból – de csak ideig-óráig.

Arra, hogy lehet a közéletet gyűlöletre, lejáratásokra, lebegtetett vádakra, mocskolódásra, hergelésre építeni – de csak ideig-óráig.

Arra, hogy bármikor beletiporhatunk ellenfeleink magánéletébe, méltóságukba, esetenként női mivoltukba, rokonaik, gyermekeik becsületébe, személyiségi jogaiba – de csak ideig-óráig.

Arra, hogy lehet a súlyosan beteg polgármester állapotát a hatalomszerzés eszközévé tenni, megalázni, gyalázatos viccek tárgyává tenni, személyes világába embertelenül belegázolni a közösség megvetése nélkül – de csak ideig-óráig.

Arra, hogy ki lehet rúgni mondvacsinált okokkal a kulcsfontosságú intézmények szakmailag bizonyított, elismert vezetőit, csak hogy bosszút álljunk rajtuk – de csak ideig-óráig.

Arra, hogy mindenkivel el lehet hitetni, hogy a képviselő személyesen maga építette, csomagolta, betonozta, festette fel, füvesítette, dózerolta, tervezte, malterozta, állította a helyére – de csak ideig-óráig.

Arra, hogy lehet Facebook-posztokkal is intézni a közügyeket, nem pedig érdemi munkával – de csak ideig-óráig.

Arra, hogy a közösségi hálót gátlástalanul használhatjuk fegyverként, akár egy csimpánz a lángszórót – de csak ideig-óráig.

Arra, hogy tényleges képviselői munka helyett elég hamis híreket, bánatos kiskutyákat, mesebeli nénikék sosemvolt könnyes köszöneteit posztolni – de csak ideig-óráig.

Arra, hogy félretett, lesajnált, kudarcot vallott, megnyomorított életű emberek primitív, vérgőzös bosszúéhségére jövedelmezően lehet építeni – de csak ideig-óráig.

Arra, hogy kirúgással, fenyegetéssel, alaptalan vádakkal el lehet hallgattatni azokat, akik nem értenek velünk egyet – de csak ideig-óráig.

Arra, hogy lehet önnön nagyságunktól megdicsőülten glóriás tekintettel róni a várost, osztani kegyeinket alattvalóink felé – de csak ideig-óráig.

Arra, hogy névtelen senkikből neves senkikké válva nem kell visszamennünk oda, ahonnan érkeztünk: a nagy büdös semmibe – de csak ideig-óráig.

Mert utána vissza kell menni, vissza ám.