„Szerintem egy vezető nem attól vezető, hogy összeszarja magát, és harc helyett hazaköpköd.” (Szanyi Tibor)

,,Az elegancia nem azt jelenti, hogy észrevesznek, hanem azt, hogy emlékeznek rád." (Giorgio Armani)

Megdöbbenve olvasom az Indexnek a katalán népszavazásról szóló tudósításában, hogy „volt, aki traktorral toloncolta el a bejáratot”.

Próbálom megfejteni az „eltoloncol” ige jelentését, de hosszas töprengés után is csak arra jutok, hogy valami olyasmi történhetett, hogy egy traktorral kitéptek valamilyen kaput, és meg sem álltak vele Katalónia széléig, ahol durván a földre dobták, és közölték vele, hogy oda bizony még egyszer be nem teszi a zsanérjait.

Na most vagy a katalánok hülyék vagy az újságíró. Ki-ki döntse el maga.

"Én arra szocializálom a gyerekeimet, legalábbis a nagyobbat, hogy tanuljon nyelveket, mondom neki már most, hogy te nem itthon fogsz egyetemre járni, menni kell kifelé, olyan dolgokat kell tanulni, amik nemzetközileg is eladhatóak." - mondja Veiszer Alinda.

Végül is egy ilyen mondat is jó valamire.

Ki tudja.

„A budapesti cselgáncs-világbajnokságon ma ipponnal maradt alul a magyar Cirjenics a japán Aaron Wolffal szemben.”

Az Index minapi tudósítása a spanyol futballista, Sergio Ramos kritikán aluli viselkedését taglalja. A hír végén ezt olvashatni: „A cikk korábbi változatában a tirpákokat sértő kifejezés szerepelt, tudatlanságunkért kérjük az azonos nevet viselő szlovák népcsoport tagjainak elnézését.”

Gondolom, ennek lehet folyománya, hogy a javított változatban már ez szerepel: „Úgy is mondhatnánk, hogy a Real Madrid védője nagy paraszt volt.”

Már éppen minősíteném a művet és alkotóját, amikor eszembe jut, hogy van egy rakás népi keramikus ismerősöm. A végén nem győzném helyreigazítással.

Általános iskolai labdarúgó-pályafutásom során mindig szenvedélyes vita után született csak megegyezés, hogy melyik csapatba kerüljek. Egészen pontosan: hogy melyikbe ne kerüljek. A sportág technikai lehetőségei közül ugyanis egyetlen egy momentumban voltam verhetetlen: senki nem tudta magát úgy pofán rúgni labdával, mint én.

Azt hiszem, ekkor lettem drukkerré.

Nem a bénaságom okán – attól legfeljebb elmentem volna mászókacicázni, amíg a többiek fociznak – , hanem azért mert osztály mégiscsak volt, az osztálynak meg én is tagja voltam. Az osztálynak meg csapata kellett, hogy legyen, úgyhogy amikor Török Bütyi, Lajtai Ducó vagy Mucsi Peti remek cselek után gólt rúgott, a partvonalon pontosan úgy üvöltöttem, mintha én rúgtam volna.

Mert egy kicsit én is rúgtam.

Mert ha a drukker csapata gólt lő –  azt egy kicsit ő maga is lövi. Ezért vagyok mind a mai napig szenvedélyes drukkere bármely sportágnak, amelyben a csapatom, a versenyzőm játszik.

Mert drukkernek lenni jó.

Mert a drukkerség, bár néha a földre dob, máskor az egekbe emel, és mérkőzésről mérkőzésre, versenyről versenyre évtizedeken keresztül él benned, és az egész az életedet végigkíséri ugyanaz a hit: hogy győzni fogunk.

És közben megtapasztalhatod, milyen földrengésélmény az, amikor nyolcvanötezer ember egyszerre ugrik üvöltve az ég felé Bálint László szabadrúgásgólja után a norvégok ellen, amelyet harminc méterről láttál. És megborzongat minden percedben még negyven év után is, mit éreztél, amikor végignézted Németh Miklós elképesztő, olimpiai aranyat érő gerelydobását. És azóta is mindig nagyot kell sóhajtanod, mert gombóc van a torkodban, amikor eszedbe jut, hogy a húszéves, hatalmasra nőtt kisgyerek, Kovács Anti hogyan ment le sírva a tatamiról, mert talán ő sem hitte el, hogy pár másodperce épp az egész világot verte meg. És örök életedre beleég a retinádba, a lelkedbe, az egész lényedbe, hitetlen mindennapjaidba Kiss Gergő önkívületben őrjöngő arca, amikor másodpercekkel a vége előtt bedobta a szerbeknek a győzelmet jelentő gólt, és  Athénban, éppen Athénban. És ott jár benned, veled megy mindenhova, hogy ez a pici ország, amelyet meg sem találni a földgömbön, amely évszázadok óta csak cselleng a hatalmas lábak között-alatt, győzött azon a pályán, ahol mindenkinek ugyanannyi helye-ideje van támadni és védekezni.

És amíg drukker vagy, méltóságod is van, és tudsz gyűlölet nélkül veszíteni, belátni és elismerni ha a jobbik, ne adj’ Isten szerencsésebbik győzött, s ha a bíró csalta el, végtelen dühöd mélyén mégis ott pislákol a megerősítés: de mi voltunk a jobbak.

És amikor a focicsapatunk 0:4-es veresége után tízezrekkel együtt ünnepelsz-táncolsz a Körúton, amikor tizenötezren tomboltok a Duna Arénában még egy bronzérem után is vagy a Margitszigeten a lányok ötödik helyét ünnepelve, amikor megmelenget, hogy az olasz tévériporter ódákat zeng hazai közvetítésében a magyar sporttörténet legrangosabb rendezvényéről – nos, akkor megérted, ebben a mindig számtalan irányba húzó országban, hogy a lelátón végestelen-végig drukkerek vannak, nem pedig szavazók. Holnap már, meglehet, ezerfelé lesztek – de itt együtt voltatok, és ugyanazt akartátok két héten keresztül éjjel-nappal.

Hogy győzzünk.

Ha drukker vagy, biztos, hogy tartozol valahova.

Ha ellendrukker, akkor bizonyosan sehova.

Vettünk egy mosogatógépet. Rettentően megszerettük, azóta arany életünk van. Bekapcsoljuk, sorozatot nézünk, mire vége a Szulejmánnak, el is mosogatott. Annyira jó, amit csinál, hogy úgyszólván családtag lett, mi pedig – ezt szimbolikussá emelendő – el is neveztük Mariskának.

Így ment ez pár hétig, aztán egyszerre szöget ütött a fejembe valami.

– Te – mondom a feleségemnek –, honnan vesszük a jogot, hogy a gépet Mariskának nevezzük?! És ha 18 éves korában bekerül a fémhulladékok közé, és, mondjuk, rájön, hogy nem is lánynak akarja gondolni magát? Vagy, mondjuk, nem mosogatógépnek?! Hm? Erre felelj! Ha egy ötvenkét éves londoni villamosvezetőnek elvehetetlen joga kijelenteni magáról, hogy ő egy délsarki nőstény pingvin, ennek a szerencsétlennek (aki jótevőnk!) miért nincs ehhez joga?!

A mosogatógépet attól a perctől fogva Pityunak hívjuk, mi pedig a gendersemlegesség eme újabb mérföldkövét megélve megnyugodtunk,  még a sorozatokat is boldogabban nézzük azóta.

Igaz, Pityu továbbra is csak mosogatni tud.

„Három év börtönbüntetésre ítélte egy stockholmi bíróság azt a tavaly októberben letartóztatott magyar hackert, aki úgy kívánt állást szerezni az Ericssonnál, hogy többször is behatolt a svéd cég hálózatába.

A 26 éves Richter Csabát egy stockholmi bíróságon ipari kémkedésért hétfőn három év börtönbüntetésre ítélték - számolt be a Forbes.com.  A tavaly októberben letartóztatott fiatalembert  2002 márciusa és 2004 júniusa között több alkalommal behatolt az Ericsson cég számítógépes hálózatába, ahol jogosulatlan hozzáférést szerzett bizalmas céges adatokhoz.

2003-ban Richter egy internetes hirdetésben ajánlotta fel az Ericssonnak a cég néhány mobiltelefonjában használt szoftver forráskódját. Ekkorra a svéd vállalat már bevonta az ügybe a titkosrendőrséget (SÄPO) is. Az Ericsson azért is reagált érzékenyen a kilopkodott adatokra, mivel néhány évvel korábban ukrán hackerek már megdézsmálták a távközlési vállalat belső hálózatát, majd megzsarolták a céget.

A SÄPO 2004-ben találkozott a magyar fiatalemberrel Bécsben, ahol az ifjú titán két CD-t adott át a rendőrtiszteknek, bizonyságul arra, hogy a kódok valóban a birtokában vannak. Ezt követően a titkosrendőrság már Svédországba - hazai pályára - invitálta a magyar hackert, aki a tárgyalások előrehaladtának reményében meg is érkezett Malmőbe, ahol azonban letartóztatták.

A hacker a kihallgatások során elmondta, tevékenységével az Ericsson számítógépes hálózatának gyengeségeit kívánta demonstrálni a cégnek, s felajánlotta azok orvoslását is. A svéd hatóságok közlése szerint a fiatalember letartóztatását követően együttműködött a svéd hatóságokkal, s nem adta át harmadik félnek az Ericsson hálózatából megszerzett információkat sem, ugyanakkor tevékenysége jelentős fenyegetést jelentett mind a vállalatra, mind pedig a nemzetbiztonságra. Az Ericsson cég nem kommentálta a hackerre kiszabott ítéletet."

(Origo, 2005. április 4. – www.origo.hu/techbazis/internet/200504043ev.html)

Őrületes méretű plakát a Kerepesi temető kerítésfalán: „Ébredj úgy, mintha újjászülettél volna!”

Én azon leszek, azt most megmondom.