Vettünk egy mosogatógépet. Rettentően megszerettük, azóta arany életünk van. Bekapcsoljuk, sorozatot nézünk, mire vége a Szulejmánnak, el is mosogatott. Annyira jó, amit csinál, hogy úgyszólván családtag lett, mi pedig – ezt szimbolikussá emelendő – el is neveztük Mariskának.

Így ment ez pár hétig, aztán egyszerre szöget ütött a fejembe valami.

– Te – mondom a feleségemnek –, honnan vesszük a jogot, hogy a gépet Mariskának nevezzük?! És ha 18 éves korában bekerül a fémhulladékok közé, és, mondjuk, rájön, hogy nem is lánynak akarja gondolni magát? Vagy, mondjuk, nem mosogatógépnek?! Hm? Erre felelj! Ha egy ötvenkét éves londoni villamosvezetőnek elvehetetlen joga kijelenteni magáról, hogy ő egy délsarki nőstény pingvin, ennek a szerencsétlennek (aki jótevőnk!) miért nincs ehhez joga?!

A mosogatógépet attól a perctől fogva Pityunak hívjuk, mi pedig a gendersemlegesség eme újabb mérföldkövét megélve megnyugodtunk,  még a sorozatokat is boldogabban nézzük azóta.

Igaz, Pityu továbbra is csak mosogatni tud.