Tekintettel arra, hogy az elmúlt napokban mintegy csodálatos varázsütésre a fél ország hirtelen rájött, hogy az ökológiai egyensúlytartást, a természet- és azon belül az állatvédelemet az egyik legősibb tevékenységgel segítő vadászok tulajdonképpen nem mások, mint közönséges gyilkosok, aberrált rohadékok, helikopterről lelógatandó sejthalmazok – érdemes reménykedni, hogy az ugyane fél ország számra oly kifinomult kulináris élményt jelentő házias ízű szalámik, szuvidált sertéscsülkök, csirke- disznó-, marha-, szarvas- és vaddisznópörköltek, sztékek, rántott húsok, gulyások, húslevesek alapanyagai sohasem éltek, nem kapirgáltak, nem röfögtek, nem bőgtek, nem kukorékoltak, hanem világéletükben hűtők mélyén, konyhakészen töltötték földi létüket.

Ugyancsak jóérzésünk, az emberi bölcsességbe, humanizmusba és a befolyásolhatatlan szabad véleményalkotásba vetett hitünk táplálja a bizakodást, hogy az állatvédelem nemes eszméje mellett végsőkig elkötelezett tömeg 50-100 négyzetméteres, padlólapos-parkettás-linóleumos beltérben tartott kutyája-macskája-hörcsöge-papagája a legemberibb boldogságban tölti masnival díszes életét gazdái ágyában s más ősi, természetes élőhelyén: a gyerekszobában, a sezlony alatt vagy a gardrób mellett a kosárban.