És te már azt hitted, hogy a többség, a tömeg hitetlen, s egyetlen ura van: a Semmi, a Nihil.

Pedig csak hagytad magad megtéveszteni. Hiszen csak álca, hogy a Megváltó eljövetelének ünnepére készülendő már szeptemberben fenyőfás, dzsinglbelles hirdetések ordítják a pofádba, hogy a mostmégolcsóbb, hihetetlen, lepdmegacsaládot, sokpontnullás cuccok hozzák el oly rég áhított boldogságod. Bedőltél annak, hogy egy egész országban gyúltak örömtüzek visszakapván a vasárnapi teszkózás-lidlizés elidegeníthetetlen ősörömét. Téged félre lehetett vezetni azzal a néhány év előtti hörgéssel, visítozással, a sárba tiport jogok sírva-lengetésével, amikor is választható lett az általános iskolai hitoktatás. Téged simán átvertek a szabadosság jogaként kikövetelt csöcs- és pöcsrázó parádék, a melegfelvonulások papruhás, keresztet hordó provokátorai. Te már teljesen elvesztetted optimizmusodat, magad elé néztél, szótlanul elhitted, amit Nietzsche rég megüzent: ebben a megnyomorodott lelkű, vásárló-zabáló tömegben Isten tényleg meghalt.

Erre tessék.

Elég egy népszavazás – és az Üzenőfalad, a híroldalaid megtelnek az Ó- és Újtestamentum igéivel, Jézus tanításait osztják meg tömegével átlelkesült gombnyomogatók, az evangéliumok mémesített soraival követelik tőled az irgalmasságot, felebaráti szeretetet, apellálnak a lelkiismeretedre. Püspököknek, szerzeteseknek az elesettek megsegítéséért felemelt szavai rohanják körbe a sajtónak azt a részét is, ahol azelőtt nemigen kaptak még egy mínuszos hírnyi helyet sem, s bár amikor ugyanők közzéteszik nemleges voksukat (bizonyítván, hogy az irgalom és a józan ész koránt sem zárja ki egymást), úgy elfelejtik őket, mint egyszeri irgalmas a kettős-állampolgársági szavazatát – mindez mégis szép, megtisztító erejű, új remények kapnak lángra.

Hogy él bennük a lélek, a hit, a felebaráti szeretet, az irgalom.

Hogy az Igét mint tükröt tartják maguk elé ezután.

Akár még október harmadikán is.