A facebookon zajló vers-orkán elérte ismerősömet, Taba Erikát. Ezt írta:
"Így közzé tehetem egyik kedvenc versemet , egyik kihívóm Möci Taba versét,amit 7 éves kislányként szerintem megálmodott, és ébredése után azonnal elszavalt nekem egy reggelen,váratlanul :)
Taba Emőke verse
"A majom eszik / a kókusz esik / a banán meg unja a banánt!"
Nem hívok ki senkit semmire,ellenben kérnék egy rövid verselemzést a 7 éves kislány versréről Orbán György-től :) "
Nos, megszültem:
HÁROM KLASSZIKUS SOR - ANALÍZIS NÉGY ÜLÉSBEN
Nehéz feladat elé állítja az értelmezőt Taba Erika. Vulgárisan azt gondolhatni: 3 sorról nemigen lehet 6 sornál többet írni, de még ha a soronként 3 értékelő sort számoljuk, akkor sem üti el a 10 sort a recepciózus megnyilvánulás (ti.3*3<10).
Nagy bátorság és kolosszális tévedés lenne azonban bárki részéről ezt állítani: Möci Taba (írói álnevén: Taba Emőke) három sora ugyanis ellentmond ennek az előfeltevésnek. E sorhármas ugyanis olyan kiemelkedően jeles példája az esszenciális tömörítésnek, az összetett komplexitásnak, a kifejező expresszivitásnak, hogy nem mehet el szó nélkül, főképp pedig: zokszó nélkül sok szó nélkül a 21. század megítélő szeme.
A genezisről.
A mű születésének körülményeiről Taba Emőke révén szerezhetünk tudomást. Egy helyütt plasztikusan tárja elénk a pillanatot, amikor is a mű „amit 7 éves kislányként szerintem megálmodott, és ébredése után azonnal elszavalt nekem egy reggelen,váratlanul” (Taba, 2014) életet nyert.
Ritka pillanata ez az irodalomtörténetnek: az alkotó nem morfondíroz, nem tépelőd – hanem megálmod. A 20. század magasra ívelő mélylélektani felismeréseinek tükrében érezhetjük csak meg e pillanat (ti. álomban-létrejövés) példátlanul tiszta, a külső, megfelelésre kényszerítő körülményekkel, az éber racionalitással meg nem szennyezett voltát. A gyermek felébred, az égbe tekint, s még a gargarizálás és a kakaó előtt belesimítja az éterbe lelke igazgyöngyét: "A majom eszik / a kókusz esik / a banán meg unja a stb.” (Möci, 1995).
A felépítésről.
Három rövid közlés sorjázik, szinte géppuskalövedékpattogás-szerűen, egyenesen, megmásíthatatlanul – a záró sor paradoxona azonban oldani látszik az első kettő szinte kiábrándultan odavetett intimációját, a közlés puritánul instruktív voltát, feloldja a rövidség ébresztette feszültséget, végtelenné növelve azt a „banánt unó banán” Möbius-szalagjával. A szöveg ily módon reflektálni is képes a Weöres Sándor A holdbeli csónakosában fellelhető találós kérdéssel: „Tudod mi a különbség a rét, a kémény meg a pofád között? – Mi? – A rét tücskös, a kémény füstös, a pofád rücskös!” (Weöres, 1979) De micsoda különbséggel jelenik meg ez a megformáltság Möci remekében! Kerüli a konfrontációt, a verbális agressziót, a pirruszi győzelmet valamely hülye kiszolgáltatottsága felett.
A motívumokról.
A kulcsponti elemek (majom – kókuszdió – banán) megközelítésében szignifikánsan szembetűnő a motiváltság. A lefekvés előtt mesélt Kálmán Jenő – Tankó Béla: Sicc Afrikában (Móra, 1966) hatása szinte tapintható. A békésen falatozó maki, a hulló kókusz, a deprimált banán eredővektora különös irányba mutat: már előrevetíti a küszöbön toporgó 21. század sokszínűségét, a szinkrón jelenségek nehezen recepcionálható disszonanciáját. Nem zárhatjuk ki ugyanakkor véglegesen az említett szerzőpáros „Sicc az iskolában" című opusának befolyásoló voltát sem, hiszen annak egyik jelenetében a drámai főhős Sicc épp egy kókuszdiót lő ki a rezonőr Kafferbivaly Balambér szarvait csúzliágasként felhasználva az elvetemült Dick nevű párducra, aki itt negatív karakterként van jelen, s aki addigra elfogyasztotta az antilopp-populáció egy részét. (Kálmán – Tankó, 1964) Ebben a tudáshiátusban a helyzet kulcsa és a mesekönyv valószínűleg Taba anyuka kezében volt.
Pszichológiai megközelítés.
Különös és messzire mutató következtetések jelennek meg Möci Taba e korai klasszikusa lélektani rétegeinek feltárása során, s mindez leginkább a nominális motívumok domináns megjelenésében válik perceptuálhatóvá. A ’majom’ a békésen álmodozó szőrzsák bolhakurkászó képét vetíti elénk – csupa derű, optimizmus önfeledt jövőbetekintés – mindez természetes módon paralel a hétéves vagy fiatalabb („még nem voltam hét” – Möci, 2014) nyiladozó világképével. A zuhanó kókusz ugyanakkor már egyfajta releváns fokozatként is értelmezhető a majom panteista ihletettségéhez képest.
A banán értelmezési tere ezeknél is szerteágazóbb. A közvetlen korreláció természetesen a majommal teremtődik meg (vö. még: „Sárga és banánszagú – mi az? Majomhányás.” – Ch. L. Brehm, 1860). Útelágazódózást (Medgyesy, 2010) jelent számunkra azonban mindezekhez viszonyítva a banánnak fallikus toposzként történő definiálása. Egyszerre jelenik meg benne az érintetlen lélek természetes elutasítása és az elkerülhetetlen jövő rálegyintő elfogadása. Mindez ugyancsak a szerző originálisan adott bölcsességéről való képünket támasztja alá.
Összegzés helyett.
A rövid fejtegetés csak felvillantani lehet képes néhány elindulási utat azok közül, amelyek közelebb visznek bennünket Möci Taba remekéhez. Idő és hely hiányában így nem kerülhetett sor a formai elemek analízisére, sajnálatosan hiányzik a szellemtörténeti fókusz, de várat magára a növényrendszertani feltárás is. Mindezen hiányosságok ugyanakkor feladatot szabnak az utókornak világosan kijelölve az utat a lehetséges közelítéseknek, hogy feltárulhasson minden emberileg lehetséges rétege e műnek, mely kimondathatja immár az egykoron még hét éves se volt Möcivel: „Exegi monumentum aere perennius, regalique situ pyramidum altius” * (Horatius: Carmina – szamizdat kiadás)
* "Áll ércnél maradóbb művem, emelkedett / emlékem, s magasabb, mint a királyi sír"
