Azt, hogy "indulandusz", még Rizsányi nagyapámtól tanultam. Ezt mondta, ha elindult valahová, ha belefogott valamibe, ha aludni készült. Talán ezt mondta halálos ágyán is. S miután az a tapasztalatom, hogy mindenféle öntöprengírást a nagyapák felemlegetésével szokás megkezdeni - hát íme, megvagyon.

A blog fogalmát igazából Eszternél (blogíró gyermek) kezdtem tudni értelmezni, addig csak zavaros elképzeléseim voltak erről a műfajról. Most már talán valamicskét többet tudok róla - bár az első bejegyzésnél így is frász kerülget, hogy mi látszik majd belőle, hogyan mutat, hogyan mutatják be elrettentő példaként a Híradóban, hogy milyen a Kárpát-medence legbalfékebb blogkészítője.

Sebaj. Kockázat nélkül nincs rizikó.

Az ötlet egyébként Zsuzsitól származik (feleség), ő bökte ki vagy két hete, hogy elkezd blogot írni (nincs erre jobb magyar szó?), mert annyi dünnyögni valója lenne. Erről persze nekem is eszembe jutott, hogy én is szeretek dünnyögni, mely dünnyöknek persze főképp ő (Zsuzsi - feleség) az áldozata, hát egy kicsit tehermentesítem, és töprengéseimbe bevonom a Földgolyót. Csak úgy négyszemközt.

Még nem tudom, mi minden jelenik itt meg, de azt igen, mi minden jutott eszembe az elmúlt év során, amit úgy, de úgy kiírtam volna magamból. Kiírtam volna - de nem tudtam hová. Na, jó, a Facebookra került egy-kettő, de az "egynapos" műfaj, két nap múlva a kutya sem látja már - ha olvasta is eladdig bárki is.

Itt tartok. Töprengek, reményeim szerint időnként veled együtt, Kedves Olvasóm. Ha velem tartasz, megtisztelsz.

Indulandusz!