Két nappal ezelőtt „lelőtték” a Töprengő blog facebookos csoportját és „kistestvérét”, a blog azonos nevű oldalát. Már szóltam róla: a Bangóné-írás megjelente után két órával elérhetetlenné vált a 2016 óta ide általam bejegyzett mintegy hatvan írás. Azóta mindegyik bejegyzésnél annyit látni: „Ez a bejegyzés nem felel meg közösségi alapelveinknek, ezért más nem tudja megnézni.” Talán fél óráig is néztem a lebénult képernyőt. Utoljára vagy húsz éve éreztem ilyent, amikor egy 1986-ban kelt III/III-as jelentésen felfedeztem a saját nevemet, akkori legjobb barátom kezeírásával. Nem hittem, hogy ilyen lehet, mintha egy másik, pokoli dimenzióba léptem volna át.

Igen sok gyűlöletbeszéd, förtelem törlődött: Elköszönés helyett (LányiPéter-nekrológ), Drága Főorvos Úr! Drága Pista! (dr. Hulin István-nekrológ), Ünnep után (egy öngyilkosság anatómiája), Boríték az asztalon (utolsó emlékem anyámról), Dr. Merő Béla köszöntője a Baka István – Lányi Péter emlékhangversenyen (vendégszöveg), Pityu (mosogatógépünk a gender-vita tükrében), Fénykép (közelkép egy gyászolóról), Páva – a hagyomány virtuózai (kulturális értékeink mentőiről) – és még hömpölyög és hömpölyög a gyűlölködés.

Hogy hova, kikhez vezethetnek a letiltás szálai (és hatvan, egyszerre letiltott bejegyzésnél senki ne jöjjön az automatikus moderáció ostoba szerecsenmosdatásával), azt az inkriminált bejegyzés kapcsán nem lenne nehéz kitalálni, de nem óhajtok vele foglalkozni. Lelkük rajta. Már ha van egyáltalán.

Nem fogok drámázni, hiszen ha úgy tetszik nem is ért kár: a blogom – egyelőre – jó egészségnek örvend az orbangy.blog.hu oldalon. A néhány híján 100 000 látogatás megelégedéssel tölthetne el.

Azonban a bejegyzésekkel együtt eltűnt néhányszáz kommentár, vélemény-ellenvélemény, hozzáfűzés, kiegészítés is. Olyanoké, akik még hisznek olyan elaggott perverziókban, mint a beszélgetés, polémia, vita, megoldáskeresés. Olyanoké, akiknek még van saját véleményük, akik nem óhajtanak a mainstream média arctalan, akarattalan marionett-bábui lenni, akik számára még fontos élmény a mások álláspontjával való azonosulás, tartalmas közösségvállalás, s olyanoké is, aki bár nem értetek egyet egynémely mondandóval, azt nem restellik magukat vállalva szóvá tenni. Szemben azokkal, akik csak arcukat eltakarva, „saját odvas fogaikba mernek beleröhögni” – amint azt Örkény definiálja.

Jelzem tehát: a blogom még él, hogy a Facebookon megjelenhet-e, nem tudom. Ha keresnéd, Olvasóm, megtisztelsz: az orbangy.blog.hu-n megtalálod, ha bejelölöd a követést, értesülsz, ha írok.

Olvass, érts egyet vagy vitázz körmöd szakadtáig: légy szabad.

És közben figyelj.