A Brian élete című halhatatlan Monty Python-vígjátékban Brian, a szökésben lévő főhős  menekülési lehetőségként beáll a tömegével prédikáló álpróféták közé, mond néhány égbekiáltó baromságot, majd megpróbál továbbiszkolni. Ám ekkor az átmeneti időre önkinevezett megváltót utoléri sorsa: sebtében támadt tömeg kezdi követni őt, lesi minden szavát, még „az ő szent tökét” is meglelik a homokban, és a világ minden kincséért sem tágítanak a nyomából. Brian a veszély múltával szabadulna tőlük, ezért jókora loholás után szembefordul híveivel, és elüvölti magát: „MENJETEK A PICSÁBA!”

Ez jutott ma eszembe, kézbe kapván a Pukli Istvánról szóló bejelentést: a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója otthagyja a Tanítanék Mozgalmat. A hír persze a legkevésbé sem váratlan. Aki tetteiben teljességgel kiszámíthatatlan, az egyetlen esetben tud meglepetést okozni bárkinek is: ha elkezd konzekvensen cselekedni – ezt a műhibát pedig Pukli soha sem követte el.

A hazai politikai élet egyik legzűrzavarosabb bugyrából, a Zuschlag János nevével fémjelzett Ifjú Szocialisták köréből a közélet színpadára pattant figuráról bárki láthatta azt, amire ma feltette a koronát: szakmai álcaruhába bújt politikai kalandor, az a klasszikus zavarosban halászó, akinek senki és semmi nem drága ahhoz, hogy személyes ambícióit kifussa. A progresszivitás és a katasztrofális amatőrség jegyeit egyaránt magán viselő oktatási reformmal szemben fellépő miskolci hermanos tiltakozás volt a nagy drámai pillanat: a bonviván jött, látott és mire Pilz Olivér, az egyik elindító kettőt pislogott, Pukli úgy beelőzött kék-piros sáljával, szálanként fésült hajával, mint a pinty.

Az imidzsépítés pedig gőzerővel folyt: Pukli itt, Pukli ott, az igen homályos ideológiából (ld. a  Klinghammer-címszónál) kisarjadó kockás inges demonstrációt követő „turbulens leválások” (közröhejbe fúló bocsánatkérés-követelés a kormány- és az államfőtől, szünetre időzített sztrájk) pedig még mindig nem ingatták meg a hitet. Kollégáink kisebb hányada továbbra is vakon menetelt a zászlóvivő után, ha jól emlékszem, valahogy senki sem kérdezte közülük: „Gyerekek, biztos, hogy errefelé akarunk...?”

A főtiltakozó pedig még a villamossínre is kifeküdt áramszünet idején: márciusban bejelentette, hogy ha nincs változás a hazai oktatásban, egy év múlva elhagyja a pályát – ekkor sem tudom, hogy a kockásinges lelkesekből bárki széttárta volna a karját: vajon ez visz-e előre bármit az ég egy adta világon.

Miután pedig az életveszélyesnek szánt fenyegetés, úgy látszik, nem fordította ki sarkaiból a világot és a kormány is elfelejtett lemondani, magán Puklin is az amnézia jelei kezdtenek feltünedezni: a „baloldali fordulat” (sic!) rémétől is megrettent vezér kijelentette, hogy jövőre újra indul az igazgatói székért.

Ma pedig egy mínuszos hír keretében kiszállt a Tanítanék Mozgalomból.

A kockásingesek pedig, akik között a kormánydöntögetők mellett (és ezt fontos leszögezni:) igen szép számban voltak a csak a szakma és a diákok érdekeit szem előtt tartó jóhiszeműek is, most nézhetnek, mint Rozi a moziban. Mit érdekli ez őt.

Aki viszont látta a Brian élete című filmet, az tudja, a jelenet folytatódik. Mégpedig úgy, hogy a menekülőt követő, épp elküldött tömeg tanácstalanul tárja szét a karját: „MESTER, HOGYAN MENJÜNK A PICSÁBA?”

Úgyhogy a menet közben elkopott lelkesek nevében is kérdem: tényleg, hogyan menjenek?