(Egy, a Facebookon megosztott posztnál kialakult áldatlan vitához szóltam hozzá az imént:)
Csak az oktatáshoz tudok hozzászólni, s – bár benne dolgozom lassan két évtizede – annak is csak néhány szegmenséhez. Amire rálátok, ott a jelentős előrelépések mellett igen komoly bajok vannak. A magam részéről ad hoc kettőt emelnék ki:
A pályakezdő fiatalok jövedelme oly mértékben alacsony, hogy az egyenesen hősies tett, ha ma egy fiatal erre a pályára adja a fejét. Arról a korosztályról beszélünk, amely családalapítás előtt áll, amely a jövőjét most kellene, hogy megalapozza, s amelynek – saját lakás hiányában – jelentős része albérletre költi azt az igen keveset is, amihez hozzájut. A tanári és oktatói testületek hihetetlenül magas átlagéletkorral dolgoznak, nincs utánpótlás, ami végzetes lehet a szakmára nézve. (A magam fizetéséről nemcsak elvi alapon nem szólok, hanem azért is, mert a szakképzésben végbement fizetésemelésnek sokakkal együtt én is élvezője vagyok, és semmi alapját nem látom annak, hogy panaszkodjam. Amikor a fizetésekről en bloc beszélünk, ezt sem kell figyelmen kívül hagyni.)
A másik komoly gond a rendkívüli módon elavult, mennyiségében végletekig aránytalan „megújult” tanterv, amelynek révén sikerült évtizedekre visszalépni a tananyagban, a követelményekben. (Magyar szakos vagyok, ezt természetesen erre vonatkoztatom, de nem hallok jobb híreket máshonnan sem. Hangsúlyozom, azok csak „hírek”, nem a véleményem.)
Ezek mellett a legnagyobb tehertétel, hogy a politika nem tudja magát távol tartani a szakmai kérdésektől. Ahogy egy Takaró Mihály nevű, irodalomtörténészként sehol sem jegyzett, politikailag beágyazott futóbolond rászabadulhat a tantervre, a másik oldalon úgy jelennek meg rögvest a pedagógusok követelései mellett a Pukli-féle kalandorok, akiket aztán lelkes öntudatlansággal követnek fílingéhes kockásinges tömegek. De bővest idesorolható a „zseniális” módon kampányidőszakra időzített pedagógusdemonstráció, amely eleve sikerrel megosztotta a benne érintetteket, miközben „segítőkész” politikusok azonnal rohantak együtt fényképezkedni a tüntetőkkel.
Van baj elég. Jó lenne, ha mindenki önmérsékletet tanúsítana, és valóban arra az egyre figyelne, ami ebben a dologban egyedül érdekes: az oktatásra magára, a jövő generációinak – és rajtuk keresztül az ország – sorsára. A többiek meg szíveskedjenek meccseiket a pályán kívül megvívni.
