Mármost az a helyzet, hogy van a világnak egy tenyérnyi része (tőlünk balra), ahol állítólag hihetetlenül élhető a világ (legalábbis az egy főre eső ájpodokat illetően), meg van a világnak egy olyan része (sokat mondok, talán két kontinensnyi), ahol a világ semennyire sem élhető, és nemcsak állítólag, hanem effektíve.

És az előbbi azért olyan, mert az utóbbi meg ilyen. Illetve fordítva.

Namost, az utóbbin valóban kellene segíteni, mégpedig nagyon, éspedig mielőbb, és hát ez lenne az előbbi érdeke is, de ahhoz az előbbinek le kellene mondani a nyári frigóhasználat egy részéről, és belőle ottan (az épp elhagyás alatt álló OTThonoknál!) vizet fakasztani meg iskolát építeni kellenék.

De ezt nem teszi, mert a frigóról le nem mond ám, sőt rájön, hogy a nyomorultak egy része pont kapóra jön neki, mert dolgozik azok helyett a nyomorultak helyett, akiknek nála épp nincs kedvük dolgozni. Így hát irgalmatlan gyorsan előkapja a Bibliát, ájtatos szólamokkal hiteti el még saját magával is, hogy irgalmas (lám, milyen szép új szó, Istenem!), és az irgalommal illetettek egy részét megpróbálja bepászítani a gépei mögé (a kultúrájába nem tudja, ugye, mert azt úgy hívják: dzsídípí), a céencé eszterga előtt tanácstalanul pislogó pásztorokkal kapcsolatban  meg hirtelen az az ötlete támad, hogy legyenek mások is irgalmasak, mert milyen dolog má', hogy nincs bennük irgalom se, meg kultúra se, meg egy dzsointot is se tudnak, csak tré módon sodorni, meg állatizéló bordélyuk sincsen unatkozó milliomosaik részire.

Na, erről a szolidaritásról beszélünk, tisztelettel.