Ezúton mondok köszönetet mindazon barátaimnak, közelebbi vagy távolabbi ismerőseimnek, akikkel az elmúlt nehéz hetek-hónapok során – bár álláspontjaink, meglehet, igen távol álltak egymástól egynémely kérdésekben – egyszer sem neveztek hülyének, fasisztának, nácinak, mosott agyúnak, birkának, zombinak, mocsoknak, ostobának, bérencnek, akolmelegben megbúvónak – hanem ezek nélkül bocsátkoztak olykor igenis építő polémiákba, vagy látván nézeteink különbségét, netán fafejűségemet, tapintatosan elkerülték az e kérdésekről szóló vitát.

Nagyon hálás vagyok nekik, hogy az a felelősség és feladat, hogy április 8-a után is kell majd valahogy egymással beszélgetnünk, boroznunk, tanakodnunk, világot építenünk, egymást őszintén megölelnünk, fontosabb volt számukra, mint kispályás meccsek megvívása.

Ezúton szeretném jelezni, hogy a többiekkel, ha csak rajtam múlik, ezután is éppúgy beszélgetünk, nevetgélünk, kvaterkázunk majd, mintha mi sem történt volna.

Mintha.