Úgy látom, ma galambok bújnak a verebekhez, ami igen örvendetes, a demokrácia most szárba szökik és termőre fordul, felkelt a mi napunk.

Nekem valahogy mégis ez jutott eszembe, s bevallom, nem először:

A Némó nyomában című rajzfilm legutolsó jelenetében az akváriumi halak szökni próbálnak. Már hónapok óta szervezik, bevetik minden tudásukat, leleményüket, hogy megszabaduljanak nyomorult helyzetükből. Mikor már minden veszni látszik, egyiküknek támad egy óriási ötlete. Elrekesztik a tisztítóberendezést, aminek nyomán az akváriumban rövidesen pokoli állapotok keletkeznek: a víz förtelmes lesz, az algák belepnek mindent, a gyanútlan tulajdonosnak pedig nem marad más választása, mint a nagytakarítás. Ehhez azonban kis nájlontasakokba egyenként ki kell telepítenie a halakat. A becsomagolt halak ekkor kitörnek, zacskóikban végiggurulnak a városon, egészen a szabadságot jelentő óceánig, ahol a vízbe vetve magukat, boldogan néznek körül az őket körülölelő kékségben  – zacskókba zárva.  Valamelyikük megszólal: „Jó. És most?”

De tényleg.